HM 2003/4, 2003. november 24. – november 30.

Megszületett az elektronikus hírközlési törvény

A parlament november 24-én megszavazta az új hírközlési törvényt, és ezzel egy olyan jogszabályt fogadott el, ami az előzőnél jóval egységesebb, várhatóan képes lesz kezelni az elmúlt két évben a liberalizációt akadályozó problémákat, és ezáltal elvezethet oda, hogy növekedjen a verseny mértéke, és a felhasználók számára ez érzékelhető változásokhoz vezethessen.

A törvény új szabályozói intézményrendszert alakít ki, ami megfelelőbben lesz képes érvényesíteni a törvényben lefektetett változásokat. Ezek a változások érintik az összekapcsolások szabályozását, árprés-ellenes technikákat tartalmaznak, számviteli szétválasztásra kötelezik a szolgáltatókat, az egyetemes szolgáltatásban új rendszert alakítanak ki, valamint lehetővé teszik a szolgáltató-választást, előválasztást és a számhordozhatóságot. Amennyiben az új intézményrendszer képes lesz hatékonyan érvényesíteni a szabályozás elemeit, az valós versenyhez vezethet, persze valószínűleg a verseny kialakulása időigényes folyamat lesz.

A 2001-ben megalkotott egységes hírközlési törvény nyomán nem valósult meg a megfelelő mértékű liberalizáció. Ennek nem kizárólag szabályozási okai voltak: a nemzetközi távközlési piac stagnált, tőkehiányban szenvedett a liberalizáció meghirdetett időpontjában, és ez a magyar piacon is akadályozta az új szolgáltatók megjelenését. Egyes külföldi tulajdonú szolgáltatók pedig éppenséggel eladásra vártak. Igaz az is, hogy a magyar piac mérete viszonylag kicsi, a koncessziós rendszer pedig ebben egy elaprózott struktúrát teremtett, ahol a szolgáltatók nem tudtak a Matáv megfelelő versenytársává válni. Ezért bizonyos mértékű koncentráció a távközlési piacon nagyobb versenyt tudna teremteni. Az ehhez szükséges tőke a távközlési piac fellendülésével jelenhet meg.

De a külső feltételek mellett szabályozási hibák is akadályozták a verseny kialakulását. A kilencvenes évek szabályozási hiányosságai oda vezettek, hogy míg a Matáv megőrizte vezető pozícióját, a koncessziós társaságok nem tudtak megfelelően megerősödni. A 2001-es törvény későn született meg, a végrehajtási rendeletek csúszása miatt a tényleges liberalizáció csak a 2002-es év második felében valósult meg. A Hírközlési Döntőbizottság a kezdetektől fogva túl volt terhelve, kevés kapacitással rendelkezett a felmerülő problémák megoldására. A referencia összekapcsolási ajánlatok lassan születtek meg, és erősen vitatottak voltak, a szabályozónak azonban nem volt lehetősége nemzetközi összehasonlítás alapján vizsgálni az ajánlatokat. A referenciaajánlatok elfogadása után igen kevés összekapcsolási szerződés született. A Matáv árprés-módszereket is alkalmazott - a viszonteladók felé magasabb áron szolgáltatott, mint a végfelhasználóknak – és az ellen szintén nem voltak eszközei a szabályozó hatóságnak. Vitatott volt a távközlési és internet-szolgáltatók között megosztott díj mértéke. Bár a törvény kialakította az egyetemes szolgáltatás rendszerét, a szolgáltatási alap nem kezdett működni egészen mostanáig.

Mindennek eredményeképpen, kevés új szolgáltató jelent meg a távközlési piacon. A vezetékes piacon mind a lakossági, mind az üzleti szegmensben magasan maradtak a vezetékes szolgáltatások árai az uniós átlaghoz viszonyítva. Az xDSL és a bérelt vonali szolgáltatások árai is elég magasak Magyarországon, a csatlakozó országok áraival összehasonlítva. Az internet-szolgáltatások piacán jellemzőbb volt az új szolgáltatók belépése. A szélessávú szolgáltatások terjedése mellett továbbra is a dial-up a legalapvetőbb internet-elérési lehetőség Magyarországon, és ennek részben a vezetékes szolgáltatás drágasága miatt nagyon magas maradt az ára, mind nemzetközi, mind pedig kelet-európai összehasonlításban. Ez komolyan visszavetette az internet-penetrációt Magyarországon.

A liberalizáció eddigi folyamatának egyedüli nyertesei a nagy üzleti felhasználók voltak. Itt volt a legaktívabb a távközlési szolgáltatók szolgáltatási tevékenysége, itt jelentek meg változatosabb és olcsóbb szolgáltatások. A lakossági piacon csak a távolsági és a nemzetközi hívásokban van jelen korlátozott verseny. Persze nemcsak a külső körülmények és a szabályozási hibák miatt nincs még erőteljes verseny a lakossági piacon, a nemzetközi tapasztalatok szerint ahhoz, hogy a verseny árcsökkentő hatásai érvényesüljenek, rendszerint három, vagy akár öt évre is szükség lehet.

A most elfogadott elektronikus hírközlési törvény a felsorolt problémák közvetlenül kezelhető részeire választ ad. Az összekapcsolási szabályozás lehetővé teszi az összehasonlítást szabályozó hatóság számára az értékelésben. A helyi hurok átengedésének, ami a helyi hívások piacán a verseny elengedhetetlen része, részletesebbé válik a szabályozási háttere. Bár a hűségszerződések csak a nagy üzleti felhasználók körében szűnnek meg, a szolgáltató-választás, előválasztás és a számhordozhatóság a lakossági fogyasztóknak is a szolgáltatások szélesebb körében teremt lehetőséget a választásra. Az egyetemes szolgáltatások főleg a rászorulókhoz fognak eljutni, mivel az önkormányzatok oszthatják szét a támogatási kuponokat. Az eddig nem működő egyetemes szolgáltatási alap is működésbe léphet. A mobilszolgáltatók szerepe az egyetemes szolgáltatásban azonban nem mindenki számára tisztázódott megnyugtatóan. Az új szabályozási intézményrendszer nagyobb jogkörrel és erőteljesebb szankciókkal fog rendelkezni. Nemcsak új szabályozó hatóság jön létre, a hírközlési fogyasztói jogok biztosa lesz felelős a fogyasztói érdekvédelemért.

Amellett, hogy a távközlési kiadások nemzetközi összehasonlításban nagy terheket rónak a magyar fogyasztókra, komoly versenyhátrányt és elmaradást jelenthet az ország számára, ha az internet-penetráció továbbra is olyan alacsonyan marad, mint eddig alakult. Hiába tartozik Magyarország az információs és kommunikációs technológiák előállításában a kelet- és közép-európai élvonalba, az információs társadalom fejlettségének mutatói szerint már csak a középmezőnyben foglal helyet. Az információs társadalom szociális és gazdasági előnyeihez az internet-penetráció növekedésén keresztül vezet az út. A jövő évi költségvetés nem tartalmazza a dial-up hozzáférés állami támogatását, mivel az eleve is ideiglenesen volt kialakítva, és nem számított EU-konformnak. A jövőben az internet terjedését az biztosíthatja, hogy a törvény lehetőséget teremt az átalánydíjas internet-elérés terjedésére, kötelezi a távközlési szolgáltatókat, hogy átalánydíjas referenciaajánlatokat hozzanak létre. Emellett az informatikai tárca főleg a szélessávú elérés terjedését támogatja, a beruházások jövedelmezőbbé tételével. A kábelszolgáltatókra vonatkozó egyhatodos korlátozás mindezidáig komoly gátja volt a szélessávú alternatív hálózatok terjedésének. Az új törvény nem tudta ezt teljesen felszámolni, mivel ehhez a minősített többséget igénylő médiatörvény módosítására volt szükség, de az egyhatodos korlátot egyharmadossá alakította. A kábelhálózatok terjeszkedése és korszerűsödése elősegítheti, hogy a hálózatok a műsorszórás mellett egyre inkább alkalmassá váljanak minőségi távközlési szolgáltatásokra is. Ez versenyt gerjeszthet a távközlési piacon is.

Érdemes röviden megvizsgálni a csatlakozó országok között azokat, amelyeknek a legjobbak a mutatói mind az információs társadalom kiterjedtsége, mind pedig az információs és kommunikációs technológiák előállítása szempontjából. Ebbe a csoportba Észtország, Szlovénia és Csehország tartoznak. A termelés szempontjából Magyarország is tagja ennek a csoportnak, de az információs társadalom mutatói szerint leszakadni látszik tőlük. A távközlési szabályozásnak nincs kizárólagos szerepe a penetráció előmozdításában, de komoly előfeltételt jelent. Mind a négy országban sor került már a távközlés liberalizációjára. A legnagyobb távközlési szolgáltató privatizációja még hátravan Szlovéniában és Csehországban. A vezetékes piacon magas a korábbi monopolszolgáltató részesedése. Közös jellemzője ezeknek az országoknak, hogy a vezetékes piac szűkül, a mobil piac pedig dinamikusan növekszik. Észtország kiemelkedik abban, hogy nagyon sok szolgáltató lépett be a vezetékes szolgáltatások piacaira is. A szolgáltató-választás Csehországban és Észtországban minden hívásviszonylatban elérhető. A számhordozhatóság ezekben az országokban is csak 2004-től valósul meg. A helyi hívások árai Szlovéniában és Észtországban igen alacsonyak, az uniós átlaghoz képest is, és ez a tarifák kiegyenlítődésének hiánya miatt van így. A távolsági hívások árában viszont szintén minden országot megelőz Észtország és Szlovénia. A helyi hurok átengedése egyik országban sem működik még. A legintenzívebb verseny Észtországban figyelhető meg a távközlési piacon, és ott a szabályozásban már más, az információs társadalom további terjedésével kapcsolatos kérdések uralják a napirendet. Látható tehát, hogy a csatlakozó országok hasonló problémákkal szembesülnek, és Magyarország leginkább csak az internet-penetrációban elmaradott.

Az IHM várakozásai szerint az új hírközlési törvény nagy újraelosztáshoz vezet a jelenlegi monopolszolgáltatóktól a lakosság és az alternatív szolgáltatók felé, és a minisztérium azt is várja, hogy az alternatív szolgáltatók a hasznaikat továbbadják a lakosság felé. A végső felhasználók számára több garanciája van a jelenlegi törvényben annak, hogy ezek az előnyök valóban érvényesüljenek számára: ilyenek az árak meghatározásában és szabályozásában a költségorientáltság érvényesülése, az összehasonlítások alkalmazhatósága, és természetesen a várhatóan kialakuló verseny.