Délkelet-Európa az Európai Unió bővítése és a csatlakozás között

2005. április 4-5

A konferencia összefoglalója

Az ICEG Európai Központ a Magyar Közgazdasági Társaság és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 2005. április 4-5-én kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett “Délkelet-Európa az Európai Unió bővítése és a csatlakozás között címmel. A konferencia célja a délkelet-európai országok előtt az Európai Unió bővítését követően és saját csatlakozásukat megelőzően álló fő gazdaságpolitikai kihívások értékelése. Az EU bővítése a figyelem középpontjába terelte a délkelet-európai államokat, és hosszú távú folyamat befolyásolja ezen államok fejlődését és csatlakozási politikájukat is. A konferencia ennek megfelelőn értékelte a mostani bővítés hatásait a délkelet-európai régióra, elemezte az integrálódásuk előfeltételeit, megvizsgálta a folyó gazdaságpolitikai kihívásokat és várható fejlődési trendeket.

A konferencián számos neves közgazdász fejtette ki a véleményét, köztük Bokros Lajos (CEU professzora), Daniel Daianu (Román Közgazdasági Társaság elnöke), Bernard Funck (Világbank vezető közgazdásza), Krassen Stanchev (IME vezetője), Ben Slay (UNDP vezető közgazdásza), Dubravko Mihaljek (BIS vezető közgazdásza), Dragoljub Stojanov (Szarajevói Egyetem professzora), Boris Vujcic (Horvát Nemzeti Bank alelnöke) többek között. A konferencia tanulmányai és a prezentációi letölthetők az ICEG Európai Központ honlapjáról (www.icegec.org).

Terjedelmi korlátok miatt az alábbiakban csupán két érdekes prezentáció ismertetésére kerül sor: egyrészt Hunya Gábor (WIIW, Bécs) véleményét írjuk le az FDI alakulásáról a régióban, másrészt Dubravko Mihaljek (BIS, Genf) előadását tekintjük át külföldi valutában denominált hitelekről a délkelet-európai országokban.

Hunya Gábor véleménye szerint a külföldi közvetlen beruházások szintje jelentősen emelkedett az elmúlt években a DKE-régióban, amelyet főként a három „legjelentősebb” ország – Bulgária, Románia és Horvátország – tőkebeáramlása indukált. A közgazdász adatai azt mutatták, hogy 2004-ben Románia FDI adata meghaladta, míg Horvátországé megközelítette Szlovákiáét, amíg a bolgár adat Szlovéniáéval volt összehasonlítható. A régió többi országa kevésbé volt vonzó célpont az FDI számára, akár a nominális, akár a reálértékeket nézzük (FDI állomány a GDP %-ában).

Több tényező is indokolja az FDI vonzásban tapasztalható különbséget a három tagjelölt és a régió többi országa között. Egyik ezek közül a politikai stabilitásbeli különbség, illetve az EU-tagság várható időpontja is különbözik. A második legfontosabb különbség az, hogy Bulgária és Románia – valamint kisebb mértékben Horvátország – termelékenysége és munkaerőköltségei kedvezőbbek a nyugat-balkán országokhoz viszonyítva. A Nyugat-Balkánon magas a munkaerőköltség, a termelékenység növekedése elmaradt a bérek növekedési ütemétől, amely rontotta a régió tőkevonzó-képességét a három tagjelölt országgal szemben. Románia különösen sikeres volt a külföldi működőtőke-befektetések vonzásában, amely megmutatkozik többek között abban, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok egyre nagyobb részarányt képeznek a foglalkoztatásban, a feldolgozóipari termelésben és exportban, legalábbis a 2002-ig rendelkezésre álló adatok alapján.

Az FDI várható alakulását tekintve az előadó azt gondolja, hogy a régióban a külföldi működőtőke-befektetések jelentős szerepet játszottak az átalakulásban és a gazdasági növekedésben és az FDI e szerepe várhatóan a jövőben is megmarad. Hunya Gábor ugyanakkor nem értett egyet avval, hogy az FDI-beáramlást muszáj intenzívebbé tenni azokban az országokban, amelyek közel állnak ahhoz, hogy befejezzék a csatlakozási folyamatot és esélyük van rá hogy csatlakozzanak az EU-hoz. Ezekben az országokban a megnövekedett FDI beáramlás segítik az ár és a nem-ár versenyképességet, illetve hozzájárulnak az export-vezérelt gazdasági növekedés megteremtéséhez és a felzárkózáshoz.

Másrészről, ahhoz, hogy ezeket a hasznokat mind a csatlakozó, mind a többi ország learathassa, a következő tényezőket érdemes figyelembe venni. Először, a külföldi működőtőke-befektetések makrogazdasági hatásai nagyban függnek attól, hogy milyen módon privatizálták az egykori állami vállalatokat: ezt a KKE-országok tapasztalatai is nagyban alátámasztják. Ezen túl, a privatizáció nem lehet az egyetlen forrása a beáramló FDI-nak, hiszen az egyes országoknak fokozatosan át kell térnie az ún. „zöldmezős” beruházások vonzására. Végül, a beáramló FDI makrogazdasági hatásai erősen függnek a privatizációt és tőkebeáramlást követő szerkezetváltástól, ezért az államnak előtérbe kell helyeznie a szerkezetváltás és mikrogazdasági változtatások ösztönzését.
Másodsorban, a régió országainak nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a technológia- és tudás-transzferre, amely a beáramló külföldi közvetlen működőtőke egyik leghosszabb távú pozitív eredmény volt azokban az országokban, amelyek esetében az FDI egyenleg pozitív volt. Azonban, a régióban az FDI-beáramlást eddig nem kísérte jelentős technológia- és tudástranszfer, amely bizonyára csökkentette az FDI gazdasági növekedésre gyakorolt hatását.
Harmadsorban, az előadó szerint a nyugat-balkán országokban gondot okoz a bérköltségek és az árak szintje is. Bulgáriával és Romániával összevetve mind a bérek, mind az árak túlságosan magasak a régióban és ez jelentősen rontja ezen országok tőkevonzó képességét. Ezen országok vonzereje különösen gyenge, ha a fentiekhez hozzávesszük a termelékenység alakulását, és a termelékenységet az árak és a bérek alakulásával közösen vizsgáljuk. Ameddig a bérek közötti különbség nem csökken, vagy a versenyképességük nem javul, ezen országok egyre kevésbé lesznek versenyképesek az FDI beáramlásért folyó küzdelemben, amely a régióban, illetve a régiók között zajlik.

Dubravko Mihaljek előadásában a DKE-régióban zajló gyors hitelnövekedésben rejlő okokat és következményeket elemezte, összevetve a KKE-országokban zajló hasonló folyamatokkal. A közgazdász adatai szerint a privát szektornak nyújtott bankhitel növekedése 2002 és 2004 között nominális értéken meghaladta a 200%-ot Bulgáriában, Romániában, és Szerbia és Montenegróban, 90 és 170% közötti növekedés volt Albániában – ahogy Magyarországon és a balti államokban is – és szintén jelentős bővülés (40-75%) volt tapasztalható Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, MAcedoniában és Szlovéniába is.
Az előadó szerint két vélemény van a hitelexpanzióval kapcsolatban: egy kedvező nézőpont és egy másik, amely kellő óvatossággal és aggodalommal tekint a hitelexpanzióra. A kedvező nézőpont szerint a jelenleg zajló növekvő – külföldi valutában denominált – hitelkihelyezés nem kell hogy aggodalmat keltsen, hiszen a jelenlegi növekedés csupán az alacsony bázisnak és pénzügyi mutatóknak köszönhető, ahol természetes, hogy dinamikus növekedés tapasztalható.

Emellett, a pénzügyi szektor reformja a bankszektor nem várt javulását eredményezte, amelyet az elmúlt évekhez képest jobb adatok tükröznek: a legtöbb országban a bankszektor képes volt lecsökkenteni a nem-teljesítő hitelek részarányát, a tőkemegfelelési mutatókat magasan tartották és néhány esetben még növelni is tudták azt, és nem mellékesen a nyereségesség is javult az elmúlt időszakban. Mindezért a jelenleg zajló folyamat, melyben egyre inkább nő a (külföldi valutában denominált) hitelfelvétel nem kell, hogy túlságosan nagy aggodalmat keltsen, mivel ezen országok bankszektorai mély strukturális változás és jövőbeli reformok (ideértve többek között a privatizációt Albániában és Szerbia és Montenegróban, bankkonszolidáció Bosznia-Hercegovinában, bankszektor felügyeletének javítása Macedóniában) között vannak és a bankszektorok teljesítménye jelentősen javult. Más vélemények szerint miközben a bankszektor teljesítménye javul, és a kezdeti mutatók valóban alacsonyak voltak, néhány tényező aggodalomra ad okot.

Egyik ezek közül a hitelexpanzió méretéhez kapcsolható: Bulgáriában és Horvátországban a hitelállomány a GDP legalább 5%-ával megegyező értékkel bővült évente az elmúlt öt évben, míg az elmúlt két évben Bosznia-Hercegovinában és Romániában is ilyen ütemben bővült a hitelállomány.
Másrészt, növekvő aszimmetria tapasztalható a bankszektor mérlegében mivel a jelenlegi folyatok szerint a hitelezés gyorsabb ütemben bővül a betételhelyezésekhez képest, ezért a külföldi tulajdonban álló bankok a külföldi „anyabanktól” vesznek fel kölcsönt. Ezért a bankok külföldi kötelezettségvállalásai gyorsan növekednek, és evvel növelik a bankszektor és egyben a gazdaság küldő eladósodottságát is. A gyors hitelexpanzió arra sarkallta a régió - főként Bulgária, Horvátország és Románia - nemzeti bankjait, hogy elővigyázatossági intézkedéseket hozzanak a növekedési ütem megfékezésére.
Harmadrészt, a fő okot az aggodalomra az szolgáltatja, hogy amíg a hitelek gyors ütemben növekedtek, addig idő kell, míg megkezdődik a hitelek visszafizetése, és emellett egy részük várhatón nem-teljesítő hitellé válik és ennek eredményeként a bankszektor vagyoni helyzete jelentősen romolhat a jövőben, így további kockázatot helyezve a bankszektorra.

Végül, az elemzők és a nemzeti bankok szintén figyelmeztettek, hogy a külföldi hitelek növekedése nyomást helyezhet az árfolyamra is, aminek köszönhetően a gazdaságok jobban ki vannak téve nem kívánt és kiszámíthatatlan árfolyamkockázatnak. Ez komoly kockázatot jelent azokban az országokban, amelyeknél rugalmasabb árfolyamrendszert alkalmaznak és a piaci szereplők eddig nem voltak képesek fedezni az árfolyamkockáz növekedését.

Mindent egybevéve, a külföldi valutában denominált hitelek növekedésének van előnyös és árnyoldala is: felgyorsíthatja a pénzügyi rendszer „mélyülését” és a privát szektornak nyújtott hitelezés is pozitív eredmény, ugyanakkor addicionális kockázatot jelent a bankok, a bankszektor és az adott gazdaság számára is.

Gáspár Pál